








HUSZÁR ÉS PIPACS SZOBÁK
Hol volt, hol nem volt, élt budapesten az Andrássy úton egy jóságos nagymama, aki hosszú életét követően a szeretett lakását és a benne őrizgetett családi holmit három unokájára hagyta. A válság közepén úgy döntöttek, hogy nem fogják nyomott árakon eladni, inkább felújítják és megmutatják a turistáknak milyen a magyar vendégszeretet. A lakás fürdőszobái elég rémes állapotban voltak, ezért azokat teljes felújításnak vetettük alá. A szobákat pedig az új funkciók szerint csinosítottuk. A polgári bútorokat némi skandináv egyszerűséggel vegyítettük, hogy a szobák otthonosságát kihangsúlyozzuk. Emellett pedig törekedtünk arra, hogy a házigazdák nyitott és fiatalos stílusa is visszaköszönjön a lakás új színeiben és a hangulatban. A vendégek visszajelzése magáért beszél. (Fotók: Airbnb)
PROJEKT NEVE
Huszár és pipacs szobák
HELYSZÍN
Budapest,
VI. ker
ELŐTTE KÉPEK A LAKÁSRÓL



